Levelezés

Bejelentkezés

Névnap

2024. május 6., hétfő, Ivett, Frida

Szavazás

Mire használod a telefonodat a leginkább?

NTP_logo

Mobil Alkalmazás

Klauzál Gábor Általános Iskola - felső tagozat - Hódmezővásárhely, Klauzál utca 63.

Megnevezés: 
felső tagozat

Szegedi túra az Agóra központban

2015. december 3-án, csütörtökön nem sokkal Mikulás előtt kiruccant a most már hagyományosnak
mondható szegedi kirándulásra a nyolcadik évfolyam. Ez pedig nem más, mint a mindig december
elején megrendezésre kerülő látogatás az Agóra Központba, ahol a sok látnivaló közül az Informatikai
Múzeumot és a Látványlabort néztük meg. Ez a két program kb. 3 órát vesz igénybe. Miért ide és miért
csak a nyolcadikosok? Egyszerű a válasz: mert informatikából most tanultuk az informatika fejlődését,
és a száraz elméleti anyag hirtelen itt megelevenedik.

A negyedik óra után már izgalommal ment a csapat ebédelni. Még kellett enni, bár a szegedi, Rókus
krt-i Meki már vár ránk – igaz addig még várnunk kell cirka 4 óra hosszat. Pontban délben be is állt a
buszunk. A szokásos rutinok után tehát kezdetét vette kirándulásunk. Az úton természetesen
megörökítették a buszozást a selfie szerelmesei, így akadt pár csücsöri száj, átható tekintet, ujjak, kezek
keresztben-hosszában, egymáshoz hajlás és minden, ami a selfie-t selfie-vé teszi. Én még mindig
furcsán nézem ezt a korunk divatos jelenségét.

Egy órára vártak minket a központban. A helyi büfé tulaja kezét dörzsölgetve szolgálta ki a csapatot,
akadt bőven vevője érkezésünkkor. Hiába no, valaki nem bírja ki étel nélkül ezt a fél órás utat. Nincs is
ezzel semmi gond, hiszen a résztvevők fejlődő szervezete egyfolytában követeli a táplálékot. A baj csak
az, hogy a vezetők elmondták azt, hogy nem lehet a kiállítás területére ételt-italt bevinni. Affene,
valahogy csak túléljük!

A 42 fő résztvevőt két csoportba kellett osztani, mivel egy helyszínre ez a létszám túl nagynak bizonyult.
A 8.a srácaival és a 8.b osztállyal osztályfőnökük, Hegedűs Ildikó és Ugrai Edina tanárnők élvezhették
végig a központ által kínált látványt és tudást, amíg a 8.a leányzói és a 8.c Baricsa Enikő tanárnő és Rácz
Miklós tanár úr társaságát volt kénytelen elviselni.
A második csapat szemszögéből fogom elmesélni a túrát, mivel én velük voltam. Mi az Informatika
Múzeumban kezdtünk. A vezetőnk először is azzal tisztelt meg, hogy a korábbi évekről emlékezett rám.
Közben a tárlat történetét mesélte el nekünk, amelynek érdekes része volt az, hogy a nemzetközi
megnyitón maga, a mesteri Neumann János leánya is jelen volt, sőt ő nyitotta meg az eseményt.
Ezenkívül aktív részese volt a Neumann szoba relikviáinak adományozásában.
Megtekintettünk rögtön a bejárat után két memóriaegységet. Ezek egy cipős szekrény nagyságával
vetekedtek, a megemelésükről ne is álmodjunk. Ma pedig ennek az egységnek az utóda elfér a
tenyerünkben. Nem beszélve a kapacitásbeli különbségekről, ami milliószorosa a most előttünk álló
jókora darabnak. Mégis ezek nélkül ma nem lennénk ott ahol a számítástechnika fejlődésében. Érdekes
vezérlő lett bemutatva. Mivel ekkor még nem volt se billentyűzet se monitor ezeken a vezérlőkön
történt a gép irányítása. Ezek a gépek elektroncsövekkel működtek. Ez azért is fontos, mert az infó
órákon elhangzottak most visszaköszöntek. Örömmel vettem tudomásul, hogy sok kimondott tény
ismerős volt a nyolcadikosoknak az órákról, sőt egy-két emberke még félénket helyes válaszokat is
adott a határozott vezetőnk kérdéseire.

Világ Gyalogló Nap - Ismerd meg Hódmezővásárhelyt!

A start a Klauzál Gábor Általános Iskola udvarán volt, déli 12 órakor. A fölsőből mintegy 80-an neveztek, az alsóból közel negyvenen. Húsz fős csoportokban indultunk útnak a sétára. Susánban az 1910-ben épült református templomról hallhattak a résztvevők érdekességeket. Fél óra sem kellett és Újvárosba érkeztünk, ahol a Nádor utcai Tagintézmény alsó tagozatos tanulói csatlakoztak a programhoz. Újváros református templomának megtekintése után a malom érintésével Návay Sándor 1956-os emlékművéhez sétáltunk, ahol Nagy Imre domborművét is láttuk. A tájház és a 3006 m-es árvízvédelmi kőfalról felidézett tudnivalókat követően a Bethlen Gábor Református Gimnázium előtti szoborpark volt a következő állomásunk. Itt Szeremlei Sámuelről és Kiss Lajosról hallgattunk információkat, majd a második világháborús emlékmű érintésével a Kossuth térre gyalogoltunk.

A Kossuth tér számos látnivalói közül az 1894-ben megnyílt Városházáról beszéltünk a legtöbbet. De szót ejtettünk az Alföldi Galériáról, az Ótemplomról, a Fekete Sas szállodáról és a Takarékpénztár pompás szecessziós épületéről, valamint kupoláján a Hermész szoborról. A tér szinte valamennyi szobrát fölkerestük: a Pásztor János által alkotott első világháborús emlékművét, Kallós Ede Kossuth-szobrát, Varga Imre Rapcsák Andrást mintázó szobrát.

A Dr. Rapcsák András úton folytattuk Hódmezővásárhely nevezetességeivel való ismerkedésünket, gyalogtúránkat. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központról és Tornyai János Múzeumról szót ejtettünk, megtekintettük a görögkeleti templomot. A belvárosi katolikus templom és a Károlyi-ház, majd az Emlékpont érintésével eljutottunk a Németh László Városi Könyvtárba, ahol a Németh László emlékszobába tértünk be és néztük meg a jeles huszadik századi író személyes tárgyait, emlékeit, például a Kossuth-díját. A Petőfi-szobor, a református újtemplom és a Nagy András János-kút, majd a zsinagóga érintésével utunk utolsó előtti állomásként a Szent István tér látványosságait kerestük fel, elsősorban az ókeresztény bazilika stílusban, 1935-ben emelt Szent István templomot. A Susánban található Császtvay-kút érintésével érkeztünk vissza az iskolába.

A mintegy 8 kilométernyi séta mindenkinek jólesett, és jövőre, reméljük, folytatása következik.

                                                                                                                                                                                                         Kovács Szabina

                                                                                                                                                                                                      program-koordinátor

Az alsó tagozatosok egyik csapata

Eseményekben gazdag lesz az október

  Az októberi eseménysorozat papír- és PET-palack gyűjtéssel indul október 12-én. A korábbi éveknek megfelelően a Diákönkormányzat szervezi a hulladékgyűjtést, amelynek eredménye hozzáadódik az osztályok közötti szuperosztály verseny pontjaihoz.

  Az 5-6. évfolyamos gyerekek szülei lehetőséget kapnak arra, hogy betekintést nyerjenek a tanítási órák menetébe a "Nyitott kapuk" programon keresztül. A nyílt tanítási órákat október 13-án és 14-én látogathatják a szülők.

  Országos kezdeményezéshez kapcsolódva iskolánk is megrendezi a "Világgyalogló napot", amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyaloglás fontosságára, hogy minél többen tegyék félre az autót legalább erre az egy napra. A program keretében iskolánk tanulóiból és pedagógusaiból álló csoport egy előre elkészített útvonalat gyalogol végig, amely bejárja városunk nevezetességeit.

  Október 20-21-22-én háromnapos program keretében kerül megvalósításra a "Fény" projekt, alkalmazkodva a Fény évéhez. A változatos és gyakorlatorientált feladatokon kívül a gyerekek elmélyülhetnek a csillagászat rejtelmeiben is, amelynek egy mobilplanetárium ad majd otthont.

  A projektnapok ideje alatt rendezzük meg a hagyományos "Zene világnapja" koncertet, amelynek keretében iskolánk tanulói énekhangjukat, vagy éppen hangszeres játékukat mutatják be a közönségnek.

  Rendhagyó kezdeményezésként olvasási rekordkísérletet is szervezünk a felső tagozatban, amelynek lényege, hogy reggel 8 órától, délután 4 óráig gyerekek, szülők és pedagógusok adják egymásnak a népszerű Harry Potter-köteteket az olvasás folyamatosságát fenntartva. A rekordkísérlet dokumentálásra kerül és ha sikeres lesz, a következő évben hivatalos keretek között is megismétlődhet és akár bejegyezhető lesz a híres Guinness-rekordok könyvébe.

Eredményesen szerepeltek tanulóink a "Diákok őszi tárlatán"

  Az Őszi Tárlat megnyitója minden évben országos jelentőségű kulturális esemény, amelyet hagyományos módon megelőz a diákok őszi tárlatának kiállítása. A kiállítók köre évről-évre bővül, a helyi iskolákon kívül a megye több intézménye is képviseltette magát, kiváló munkákat nyújtottak be például szegedi neves gimnáziumok diákjai.

  A téma a portré volt, de kiemelten kellett a fények, színek és tónusok harmóniájára törekedni, újszerű látásmódot csempészve a hagyományos ábrázolásmódokba is. Nagy hangsúlyt fektetettek a kiállított munkák értékelésénél a szakmai tökéletesség és "mesterségbeli tudáson" kívül az egyéniséget is megmutató, expresszív kifejezésre, amely a gyerekmunkák sajátja. A rendkívül színvonalas alkotások közül iskolánk diákjainak munkái is elismerésben részesültek.

III. helyezést ért el Hajdú Botond, 7.b osztályos tanuló vegyestechnikával készült portréja és elismerésében részesültek Strang Vivien 8.a, Mucsi Blanka 8.b, Klimó Liliána 8.d és Laczi Hanna 8.d osztályos tanulók.

Iskolabusz

Tisztelt Szülők és Diákok!


Az iskolabusz szeptember 1 -től a megszokott időben és útvonalon fog közlekedni.

Taneszköz jegyzék 2015/2016 - os tanévre

Taneszköz jegyzék 2015/2016 - os tanévre

5. évfolyam

6. éfolyam

7. évfolyam

8. évfolyam

Tanévkezdéssel kapcsolatos információk

  •   A 2015/16-os tanév első tanítási napja: 2015. szeptember 1.

 

  • Tanévnyitó időpontja: 2015. szeptember 1.  8 óra
  •                    helyszín: Klauzál utca 63. (A Klauzál Gábor Általános Iskola főépülete- a felső tagozat épülete)
  •                    megjelenés: ünneplő ruhában.
  • Tankönyv: A tankönyvek kiosztásának időpontja a felső tagozaton: 2015. augusztus 31. 13-18 óráig, és szeptember 1.  9-18 óráig
  • Tankönyv: A tankönyvek kiosztásának időpontja az alsó tagozaton: 2015. szeptember 1.

    1-3. OSZTÁLY: A TANÍTÓKTÓL VEHETIK  ÁT A TANKÖNYVEKET A SZÜLŐK

    4. OSZTÁLY: 11:00-16:30 óráig VEHETIK ÁT A TANKÖNYEKET A SZÜLŐK

    (szolfézs terem)

  Azok a tanulók, akik térítés ellenében kapják meg a tankönyveiket, a befizetendő csekket a tankönyvekkel együtt, a szülő aláírása mellett vehetik át.

  Együttműködésüket köszönjük!

  • A pótvizsgák időpontja: 2015. augusztus 27. reggel 8 óra.
  • Szülői értekezlet: Az első osztályos gyermekek szüleinek- 2015. szeptember 1. 16:00-tól

                                 Az alsó tagozaton a szülői értekezletek szeptember 2-4. között lesznek.

                                 Az ötödik osztályos gyermekek szüleinek- 2015. szeptember 2.

                                 A felső tagozatos gyermekek (6-8. osztályig) szüleinek: 2015. szeptember 9.

  • A Süni tábor időpontja: 2015. augusztus 25-27. 8:30-11:30.
  • "Kis dinnyék délutánja"a felső tagozatba való átmenet megkönnyítését szolgáló programunk megrendezésére az ötödik osztályos gyermekek és szüleik számára 2015. szeptember 3-án, 14 órai kezdettel kerül sor.

Tisztelt Szülők!

 

Kérjük Önöket, hogy amennyiben nem adták le az ebéd rendelésről szóló nyilatkozatot az iskolában, keressék Szabóné Palik Andreát a

06 30/ 749 8756-os telefonszámon,

2015. augusztus 28-ig.

Élményekben gazdag táborral zárult a pályázat

A Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 30 tanulója és hat kísérőtanára a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola diákjaival és tanáraival kiegészülve hatnapos nyári táborozáson vett részt a TÁMOP 3.3.14.B-14/1-2014-0038 azonosító számú „Múlt és jelen két Vásárhelyen elnevezésű pályázat keretében 2015. augusztus 10 és 15-e között a Vajdaságban, és a Balatonon.

A táborozás első két napját Szerbiában, a Vajdaságban töltöttük, itt csatlakoztak hozzánk testvériskolánk tanulói és tanárai, akikkel négy esztendeje ápolunk baráti és szakmai kapcsolatokat.

Zentán a városháza negyven méter magas tornyának erkélyén kellemes szellő hűsített bennünket a 40 fokos hőségben. A városháza ad otthont  az 1697. szeptember 11-én lezajlot zentai csatát szemléltető kiállításnak, majd megkoszorúztuk a csata tisza-parti emlékművét.

Szabadkán félnapos városnézés keretében ez alkalommal is a Szent Teréz székesegyházat, a Kosztolányi-szobrot, a gimnáziumban a Kosztolányi Emlékszobát, az olimpiai sétányt, a szecessziós zsinagógát, és a Zsolnay kerámiával díszített, monumentális városházát, valamint Raichl Ferenc családi palotáját kerestük fel. Sétáltunk a korzón, Kosztolányi szobránál koszorúztunk és szavaltunk, a gimnázium öreg falai között hűsöltünk.  Palicson kellemes ebéd után három órás sétát tettünk az 1949 óta működő, több, mint 600 állatfajt bemutató növény- és állatkertben, sportfoglalkozást tartottunk a palicsi tónál a sporttörténetünkben kiemelkedő szerepet játszó Vermes Lajos tiszteletére, kinek a Bagolyvár melletti szobrát szintén koszorúztuk.

Szabadkáról szerdán Szárszóra vettük az irányt, meglátogattuk József Attila fölújított emlékmúzeumát, majd óriásit csobbantunk a rekord vízhőmérsékletet döntögető Balatonban. A több órás strandolás mindennapos tevékenységünkké vált kirándulásunk további napjaiban, ahogyan a fagyizás, jégkásázás is. Siófoki szállásunkról, (ahol  két strandot is leteszteltünk, egyiket nappal, másikat éjjel), az egyik napon Tihanyba hajókáztunk. Itt a bencés apátság egy szerzetese kalauzolt bennünket a látnivalók labirintusában. A gyönyörű barokk templombelső, I. András sírjának maradványai, és a híres 1055-ös Tihanyi Alapítólevél, az első (ismert) magyar nyelvű mondattöredékkel, voltak a főbb látnivalóink. Tihanyban a gyerekcsapat egy része a kiadós ebéd után 3 km-es túrát vállalt be a mintegy ezer esztendeje keletkezett barátlakások érintésével, a lustábbak pedig kisvonattal vitették magukat a kikötőbe. Egy másik nap Szigligetre buszoztunk, ami valóban a „Balaton gyöngyszeme” romjaiban is fenséges várával.

A táborozás folyamán hangsúlyos szerepet kapott a testvériskolai kapcsolatok ápolása, barátságok, ismeretségek kialakítása, az ismeretek bővítése, szociális kompetenciák fejlesztése szabadidős tevékenységek által. Játékos vetélkedők, tesztek, feladatlapok, prezentációk, a kísérőtanárok által tartott előzetes és utólagos foglalkozások mélyítették a résztvevőkben a tudást és az élményt.

Oldalak