Iskolánk 2017.november 16-án tartotta Pályaorientációs projekt napját.Az alsó tagozatos osztályok évfolyamonként más-más mesterség rejtelmeibe nyerhettek betekintést a nap folyamán.

Az elsősök a hódmezővásárhelyi tűzoltóság munkájával, eszközeivel ismerkedtek. Tátott szájjal figyelték a tűzoltó bácsik bemutatóját.

A másodikosok a Rónasági Pékség üzemébe látogathattak el. Kis, fehér hajhálójukkal a fejükön izgatottan lesték a cipók készítését, majd az iskolában ezzel a hajhálóval a fejükön só-liszt gyurmából maguk is cipókat, péksüteményeket készítettek.

A harmadik osztályosok  az Újvárosi Reál ABC és a posta mindennapjaiba kukkanthattak be. Mértek, vásároltak, árut kerestek, árakat figyeltek, összeadtak, kivontak. Egy órácskára boltosokká változtak. Mindezek után az iskola udvarán a rendőrbácsik mutatták be, hogyan is végzik munkájukat.

Negyedikeseink a mentőállomásra sétáltak el. Megnézték, milyen is egy mentőautó belülről.Melyik eszköz mire való. Megfigyelhették, hogyan történik géppel és kézzel egy újraélesztés, majd a bátrabbak maguk is kipróbálhatták a kézi újraélesztést.

Lehet, hogy az itt szerzett személyes tapasztalatok kihatnak majd későbbi pályaválasztásukra is? Az biztos, hogy vidám, élménydús napot zárt valamennyi osztály. A szerzett tapasztalatokkal gazdagodva beszélgető körökben, mozgásos tevékenységekben, kézműveskedéssel, tablókészítéssel összegezték, zárták a napot.

Arany emlékév – irodalmi, történelmi kalandok Erdélyben

(HAT-17-01-2017-00772)

A Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 30 hetedik osztályos tanulója 2017. október 16-a és 20-a között, öt napos tanulmányi kiránduláson vett részt Erdélyben, HATÁRTALANUL pályázat keretében. Három kísérőtanár vezette a tanulókat a kiránduláson, az osztályfőnökeik: Tatár Sándorné, Rácz Miklós és Kovács Szabina. A pályázaton elnyert összeg 1 799 140,- forint volt. A körutazás során nagyjából 1400 km-t jártak be a kirándulók a határon túli magyarlakta területek érintésével. A tanulmányi kirándulás elsődleges célja a határon túli magyarság kultúrája, élete iránti érzékenyítés volt, amellett, hogy az Arany-emlékév jegyében irodalmi és történelmi emlékhelyeket kerestek fel Erdélyben.

A kiutazást játékos, fakultatív előkészítő foglalkozással, és előkészítő foglalkozással alapozták meg, melyeken szót ejtettek a határon túli magyarságról, a trianoni békediktátumról, az út programjáról, viselkedési szabályokról.

Az első napon a költőóriás, Arany János szülőhelyén, Nagyszalontán a Csonkatornyot keresték fel, ahol Arany-ereklyéket tekintettek meg: a költő személyes tárgyait, könyveit, bútorait az Arany János Emlékmúzeumban. A tanulók verset olvastak föl, miközben Arany és Petőfi szobrát koszorúzták. Arany János szülőházát is meglátogatták, mely ugyan nem az eredeti, csupán az udvaron fúrt kútja. A Madarász Fogadóban elköltött finom ebéd után a kirándulók Bánffyhunyadra indultak tovább, ahol a 13. századi gótikus templom lelkésze a templom történetével, valamint a kalotaszegi hagyománnyal ismertette meg az érdeklődő fiatalságot. Az első éjszakát Tordaszentlászlón töltötték, ahol kiváló vendégszeretettel fogadták őket a Tamás Bistróban.

A második nap Kolozsváron kezdődött. Itt Fadrusz János 1902-ben emelt Mátyás-emlékművét, a 14 századi, gótikus Szent Mihály templomot, és Mátyás szülőházát tekintették meg. Ebéd után továbbindult a csapat Gyergyószentmiklósra, a következő szállásra. Útközben Szovátán megcsodálták a Medve-tavat, miközben megálltak egy kicsit levegőzni. Az éjszakát a gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Központban töltötték, ahol alapos ellátás, barátságos vendéglátás fogadta a csapatot.

A harmadik napon a 967 m magasan fekvő Gyilkos-tóhoz vették az irányt. A Hargita, a Hagymás-hegység szépsége mindenkit elvarázsolt. Délután négy órás túrára indultak vezetővel az 1000 m fölötti Mária-kőhöz. Este vetélkedőt szerveztek a kísérő tanárok a vacsorát követően a szálláson.

A negyedik napon Gyergyószentmiklóst elhagyva Segesvár felé folytatták útjukat. Útközben pihenőt tartottak a gyergyóújfalusi kőfejtőnél, ahol gyönyörű látvány tárult szemük elé, amint a reggeli köd megült a völgyben, a kőfejtő mögött, és a pára úgy fénylett, gomolygott a napsütésben, mint a tenger. A zetelaki víztározónál szippantottak egyet a friss, hegyi levegőből. Fehéregyházánál, Segesvár határában vers olvasás kíséretében megkoszorúzták Petőfi emlékművét. Segesvár óvárosában tett kisebb séta során fölkeresték Drakula házát, majd egy kiadós ebéd után továbbindultak Dévára. Késő délután kapaszkodtak fel a dévai várhoz, ahonnan csodás panoráma nyílt a kb. hetvenezres lakosú városra, melynek nagyjából 8-10 %-a magyar. Természetesen szóba került Kőmíves Kelemenné balladája. A dévai szállás a Téglás Gábor Iskolaközpont Kollégiumában volt, ahol kellemes vacsora és puha ágy várt.

Az ötödik napon, a kirándulás utolsó napjának délelőttjén a csapat Vajdahunyadra látogatott, a várhoz, melyet a 15. században épített fel lovagvárnak Hunyadi János, és amely várat Mikszáth a „várak királyának” nevezett. A dévai ebéd után Magyarországra indult a csapat a nagylaki határ irányába. Útközben eredményhirdetést tartottak. Az egész hetes verseny első tíz helyezettje, aki a legjobban teljesített a feladatokban, tárgy nyereményben részesült. Nem sokkal 18 óra után érkeztünk meg Hódmezővásárhelyre. Reméljük, mindenki érdekes tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodott az út során!

2017. október 26., Kovács Szabina

 Iskolai papírgyűjtés

Iskolánk felső tagozatában 2017. november 9-én papírgyűjtést szerveztünk, amelyen nagy lelkesedéssel vettek részt a gyerekek.  Az osztályok közötti versenyen összesen 8000 kg papír gyűlt össze. A papírgyűjtés eredménye az egész tanéven át tartó „Szuperosztály” verseny pontjaiba számít. Az első 3 helyezett osztály tortát kapott ajándékba. A papírért kapott pénz egy részét az osztályok megkapták és közösségi programokra használhatják fel. A másik részét pedig a diákönkormányzat a tanulók jutalmazására fordítja.

Újra a vízen

Valamiféle jutalommal fölér, mikor a hosszú és esetenként kimerítő iskolai feladatok után egyszer csak jön egy felkérés, hogy le kellene evezni pár kilométert a Tiszán. Mondanom sem kell, hogy nagy „duzzogva”, de annál nagyobb szeretettel vágtunk neki idén is  a szám szerint 37 km-es távnak. Mindszentről indult a csapat, 12 diák és 6 felnőtt társaságában. Indulás előtt ki-ki a maga számára legfontosabb tárgyakat rakosgatta a kenukba, naptejet, vizet, kis élelmet és egy életmentő puha szivacsot, ami a túra végére személyes baráttá növi ki magát, miközben a popsinkat óvja a feltöréstől.

Van aki a selfiket gyártja folyamatosan és mit sem törődik az evezés technikai részével, amiből természetesen Robi bácsi bemutatót tart. Menet közben , ha összeáll egy csapat, nagyon meg lehet szeretni azon kenus csónaktársainkat, akik erejüket nem kímélve lapátolnak és nagyon lehet haragudni azokra, akik esetleg csak Boti szavaival élve simogatják a víz tetejét. No persze, ha ő belendül, akár három jobb oldalon húzó evezőst is egyensúlyban tart egy-egy nagyobb húzással.

Idén azt hiszem a suli kiskacsáit illetve bocsánat, vízimádó emberkéit sikerült begyűjteni, hiszen egy-egy megállónál rövid úton pancsolni kezdett a csapat, mintha csak ezért jöttünk volna, mint fő cél. Hatalmas csobbanások, kagyló gyűjtés és iszappakolás után indultunk tovább.

Egy kilométer a vízen nagyjából 232 evezőcsapás, szorozza be valaki, ha akarja 37-el, és meg is van a válasz a kérdésre, ami a túra végén azért többször is előjön,” mennyi van még hátra? „

Sokszor voltam már a Tiszán, de visszatérő élmény és lenyűgöző a nyugodtan hömpölygő víz, ami mintha a világ összes problémáját a hátán kihordva leveszi a vállakról a terhet és helyette betölti szépséggel, nyugalommal, harmóniával a felszabaduló teret.

Miért is evez valaki? Biztosan sok oka lehet, számomra az előző harmónia keresés és megtalálás, no meg a ritmus, ami ha összehangolja a csónakban ülő embereket, nagy élményt jelent. Eljutni a célba, ha már fel is adnád, a többiekért mégis csak húzod, segítesz, ha bajban van, hiszen egy csónakban evezünk. Itt épp Szeged a cél, de valójában tanár és diák egy csónakban, mit is keres? Talán azt, amit mindig is, kihozni magukból azt, amit egyedül nem lennénk képesek. Egymásért vagyunk, még ha néha nem is ezt érzi valamelyikünk.

Ez a küzdeni képes emberek sportja, és azoké, akik szeretnek csapatban dolgozni. Jövőre újra, ugyanitt, „Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja, csak az jöjjöööööön, csak az jöjööön!”

Hódmezővásárhely, 2017. június 26.                              Szilágyiné Szabó Mónika