Levelezés

Bejelentkezés

Névnap

2024. április 13., szombat, Ida

Szavazás

Mire használod a telefonodat a leginkább?

NTP_logo

Mobil Alkalmazás

Ökoiskola

Madarak és Fák Napja városi természetismereti vetélkedő

2018. május 2.-án rendezte iskolánk a Madarak és Fák Napja városi természetismereti vetélkedőt, melyen 6 iskola 11 csapata versenyzett egymással.

Ebben az évben év madarának a vándorsólymot választották, az év fája pedig a virágos kőris lett. A feladatok a természetvédelem mellet e két élőlény

köré fonódtak.

A tanító nénik változatos, gondolkodtató, olykor jól átmozgató feladatokkal várták a csapatokat.

Két vonalon (A-B), 6 állomáson párhúzamosan futottak az események. A zsűri pontozta a csapatok által készített kitűzőket is.

Az összpontszámok alapján a következő eredmény született:

1. helyen 131 ponttal a FABATKA csapat végzett Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola tanulói: Kiss Norman, Oláh Milán, Kis Bátor Koppány,

2. helyen 110 ponttal a SOLYMOK csapata Szent István Általános Iskola: Nagy Márton, Sós Alina, Mikola Eszter,

2. helyen 110 ponttal a KORISOLYOM.HU csapata Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola: Makai Márton, Albert Zsófia, Tamási Botond,

4. helyen 109 ponttal a GULIPÁN csapata KGÁI Gregus Máté Tagintézménye: Nagy Adrienn, Szántó Noel, Sápi Nagy Petra,

5.helyen 106 ponttal a SOLYMÁSZ csapata Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola tanulói:Szabó Nóra, Makán Vivien, Czakó Liliána.

 

Ők képviselik a várost a megyei versenyen Algyőn.

Sok sikert kívánunk nekik!

 

 

Képtalálat a következőre: „év madara 2018”

Képtalálat a következőre: „év fája 2018”

Papírgyűjtés

Alsós kisdiákjaink szeptember 28-án papírt gyűjtöttek a MÉHFÉSZ Bt. közreműködésével. Ezúton is köszönjük nekik munkájukat.

Gyerekek és szüleik ügyes munkát tudhatnak magukének-több, mint 6 tonna papír gyűlt össze. Volt, aki táskákban cipekedve hozta az összegyűjtögetett papírt. Voltak, akik biciklin gurítva. Mások autóval, vagy éppen kisteherautóval érkeztek. Nagyon szépen köszönjük a szülőknek a támogatásukat!

A bevételt az alsó tagozat udvari játékainak felújítására fordítjuk.

Az osztályok közti verseny eredménye:

I.hely      3.B osztály Túriné Zsarkó Éva tanító néni vezetésével,

II.hely     4.B osztály Fekete Olga tanítónővel,

III.hely    4.A osztály Keresztesné Rácz Dóra tanítóval.

Jövő szeptemberben újra indul az osztályok közti papírgyűjtési verseny! Addig is jó gyűjtögetést kívánunk mindenkinek!


Iskolai papírgyűjtés

 

 Iskolai papírgyűjtés

Iskolánk felső tagozatában 2017. november 9-én papírgyűjtést szerveztünk, amelyen nagy lelkesedéssel vettek részt a gyerekek.  Az osztályok közötti versenyen összesen 8000 kg papír gyűlt össze. A papírgyűjtés eredménye az egész tanéven át tartó „Szuperosztály” verseny pontjaiba számít. Az első 3 helyezett osztály tortát kapott ajándékba. A papírért kapott pénz egy részét az osztályok megkapták és közösségi programokra használhatják fel. A másik részét pedig a diákönkormányzat a tanulók jutalmazására fordítja.


 

 

kg

helyezés

5.a

768

6.

5.b

1025

  4. 

6.a

1310

  1. 

6.b

1180

  3. 

7.a

644

7.

7.b

773

5.

7.c

1264

  2. 

8.a

286

9.

8.b

258

10.

8.c

389

8.

Te szedd ! - akció

   Te szedd! Akció 2017. szeptember 15. péntek

 

        Az idei évben is csatlakoztunk iskolánkkal az országos Te szedd!akcióhoz. Pénteken két lelkes csapat vágott útnak az iskola környékén, hogy összegyűjtse a mások által eldobott, feleslegesnek ítélt szemetet. A Nádor utca környékén az alsósok, a Klauzál utcán megindulva a felsősök dolgoztak.

 

        Ökoiskolaként fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekben igényt alakítsunk ki a rendezett környezetre, arra, hogy ha szemetet lát, ne azon gondolkozzon, hogy ki dobta el, hanem azon, hogy akár fel is lehetne szedni. No és, hogy ő soha ne tegyen ilyet! 

        A programba a felső tagozaton és az alsón is 30 fős lelkes csapat kapcsolódott. Indulás előtt felhívtuk a figyelmet a balesetveszélyes helyzetekre, a védő felszerelés (kesztyű) használatára, és arra, hogy veszélyes anyagokat, törött üveget, ne szedjenek fel!

        A járda mentén hihetetlen dolgokkal lehet találkozni. Bicikligumi, befőttes üvegek, félig teli gyümölccsel, papír, műanyag, más egyéb szemét, ami az akció után már nem csúfítja az iskola környékét egy ideig. Mindenkinek köszönjük a munkáját, aki segített és azoknak is, akik nem dobálják el a szemetet!                       

 

       Hódmezővásárhely, 2017. szeptember 18.

                                                                  Szilágyiné Szabó Mónika

                                                                           helyi koordinátor

        

Újra a vízen

Újra a vízen

Valamiféle jutalommal fölér, mikor a hosszú és esetenként kimerítő iskolai feladatok után egyszer csak jön egy felkérés, hogy le kellene evezni pár kilométert a Tiszán. Mondanom sem kell, hogy nagy „duzzogva”, de annál nagyobb szeretettel vágtunk neki idén is  a szám szerint 37 km-es távnak. Mindszentről indult a csapat, 12 diák és 6 felnőtt társaságában. Indulás előtt ki-ki a maga számára legfontosabb tárgyakat rakosgatta a kenukba, naptejet, vizet, kis élelmet és egy életmentő puha szivacsot, ami a túra végére személyes baráttá növi ki magát, miközben a popsinkat óvja a feltöréstől.

Van aki a selfiket gyártja folyamatosan és mit sem törődik az evezés technikai részével, amiből természetesen Robi bácsi bemutatót tart. Menet közben , ha összeáll egy csapat, nagyon meg lehet szeretni azon kenus csónaktársainkat, akik erejüket nem kímélve lapátolnak és nagyon lehet haragudni azokra, akik esetleg csak Boti szavaival élve simogatják a víz tetejét. No persze, ha ő belendül, akár három jobb oldalon húzó evezőst is egyensúlyban tart egy-egy nagyobb húzással.

Idén azt hiszem a suli kiskacsáit illetve bocsánat, vízimádó emberkéit sikerült begyűjteni, hiszen egy-egy megállónál rövid úton pancsolni kezdett a csapat, mintha csak ezért jöttünk volna, mint fő cél. Hatalmas csobbanások, kagyló gyűjtés és iszappakolás után indultunk tovább.

Egy kilométer a vízen nagyjából 232 evezőcsapás, szorozza be valaki, ha akarja 37-el, és meg is van a válasz a kérdésre, ami a túra végén azért többször is előjön,” mennyi van még hátra? „

Sokszor voltam már a Tiszán, de visszatérő élmény és lenyűgöző a nyugodtan hömpölygő víz, ami mintha a világ összes problémáját a hátán kihordva leveszi a vállakról a terhet és helyette betölti szépséggel, nyugalommal, harmóniával a felszabaduló teret.

Miért is evez valaki? Biztosan sok oka lehet, számomra az előző harmónia keresés és megtalálás, no meg a ritmus, ami ha összehangolja a csónakban ülő embereket, nagy élményt jelent. Eljutni a célba, ha már fel is adnád, a többiekért mégis csak húzod, segítesz, ha bajban van, hiszen egy csónakban evezünk. Itt épp Szeged a cél, de valójában tanár és diák egy csónakban, mit is keres? Talán azt, amit mindig is, kihozni magukból azt, amit egyedül nem lennénk képesek. Egymásért vagyunk, még ha néha nem is ezt érzi valamelyikünk.

Ez a küzdeni képes emberek sportja, és azoké, akik szeretnek csapatban dolgozni. Jövőre újra, ugyanitt, „Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja, csak az jöjjöööööön, csak az jöjööön!”

Hódmezővásárhely, 2017. június 26.                              Szilágyiné Szabó Mónika

 

                                                                                                     

Rendhagyó természettudományi gyakorlat a Klauzálban

Rendhagyó természettudományi gyakorlat a Klauzálban

2017. június 09-én, pénteken délelőtt intézményünk volt diákja, Dr. Bogár Krisztián vegyész – kutató kápráztatta el tanítványainkat kémiai kísérletekkel és azokkal az élményekkel, amelyekben része volt és van munkája kapcsán. Jelenleg Svédországban dolgozik, de a szíve elhozta volt iskolájába, ahol arról igyekezett meggyőzni a diákokat, hogy a körülöttünk lévő világ minden elemének kapcsolata van a kémiával, a természettudományokkal. Azok a  hetedik és nyolcadik osztályos diákok vettek részt az interaktív előadáson, akik választott tantárgyként természettudományi gyakorlatot tanulnak. Reméljük, a tanár úr előadása néhány tanulónk érdeklődését tovább mélyítette a természettudományok iránt!

 

                                                                                                           Rácz Jánosné
                                                                                                          programfelelős

Erdei iskola - Kisinóc

20. alkalommal voltak erdei iskolában a Klauzálosok

A kerek évforduló alkalmából a Börzsöny szívében található Kisinóci Turistaházat választottuk programunk helyszínéül, ahol visszatérő vendégek vagyunk.

2017. április 24-28. között 5 nap 4 éjszakás erdei iskola programot valósítottunk meg 26 diák és 3 kísérő pedagógus részvételével. A program célja, a tanulók komplex személyiségfejlesztése, természettudományos gondolkodásuk formálása, szociális kompetenciájuk fejlesztése.

Az előző hét havas időjárása miatt aggódva keltünk útra, de szerencsére a választott helyszínen nyoma sem volt a télnek. Hétfőn ragyogó napsütésben érkeztünk Visegrádra, ahol a diákok felelevenítették és kibővítették a kapcsolódó történelmi ismereteiket. Elsétáltunk a Királyi Palota mellett, majd a Salamon torony és végül egy kellemes túra után a Fellegvár következett. A múzeumlátogatás mellett gyönyörködtünk a festői szépségű Dunakanyarban.

Izgalommal várták a gyerekek a szálláshelyet, amit rövid idő alatt birtokba vettek és felderítették a környéket. Kedvenc helyszínné vált a turistaház mögött csordogáló kis patak és hatalmas füves területet, ahol lehetett röplabdázni, focizni, játszani, vagy csak egyszerűen jókat beszélgetni.

Kedden délelőtt a nemzeti parkok és a térképismeretek, főként a turistatérkép használata volt a téma, délután pedig tanösvény túrán ismerkedtek diákjaink a Börzsöny növény és állatvilágával. A túra zárásaként örökbe fogadtak egy fát, amelyről kéreglenyomatot készítettek, megbecsülték, majd meghatározták a korát és magasságát, valamint egy levelének a területét.

Szerdán irány Királyrét! Kb. 10 km-t gyalogoltunk a festői szépségű erdőben. Ez a túra próbára tette a diákok állóképességét, együttműködési képességét. Biztattuk egymást, ha már fogytán volt az erőnk. Kellemes pihenőhely volt a Királyréti horgásztó, ahol erőt gyűjtöttünk a visszaútra. És ez még nem volt elég! Sötétedéskor indultunk az éjszaki túrára, amelyre nagy izgalommal és egy kis szorongással készültünk. Tapasztalt túravezetőnk kedves sztorijai oldották a feszültséget. Megtanultuk, hogyan tájékozódjunk a sötétben. A bátorságpróbát mindenki hősiesen teljesítette. Elfáradva, de sok élménnyel tértünk nyugovóra.

Csütörtökön délelőtt csoportmunkában matematikai kompetenciafejlesztés zajlott, ahol a Talány utca lakóinak néhány jellemzőjét kellett kihámozni a meghatározásokból, majd a várva várt számháború következett. A csapatok kipróbálhatták a védő és támadó szerepkört egyaránt. Kitartóan küzdöttek, de a támadóknak egyik esetben sem sikerült megkaparintani a védők zászlaját. Délután rőzsét gyűjtöttünk és „tüzet” raktunk. A fiúk szorgalmasan vágták a fát, a lányok tördelték az ágakat a tábortűzhöz. Minden előkészület ellenére sajnos nem sikerült tüzet gyújtanunk, mert eleredt az eső, ezért a szalonnasütés helyett a társalgóban vacsoráztunk. Minden este daloltunk és a szobáknak egy dallamra kellett az erdei iskolai történésekről szöveget írni. Az előadásra egész héten készültek a gyerekek és a bemutatóra is ezen az estén került sor.

Pénteken délelőtt vidám vetélkedő és értékelés zárta a programot, majd ebéd után indultunk haza.          

                                                                                                           

                                                                                                             Rácz Jánosné

                                                                                                           programszervező

Természetismereti városi verseny

 Természetismereti városi verseny

2017. március 23-án rendezte meg a Németh László Gimnázium és Általános Iskola a városi természetismereti versenyt a Víz Világnapjához kapcsolódóan. Iskolánk felsős tanulói 3 csapattal indultak a versenyen, az 5. a, 5. b és a 6. c osztályból. A csapatok három-három főből álltak. A feladatokat számítógépen kellett kitölteni, melyre 45 perc állt a tanulók rendelkezésére. Amíg az eredményeket összesítették, a gyerekeket süteményekkel és limonádéval kínálták, majd labdázhattak, játszhattak az udvaron. Az eredményhirdetés örömteli volt számunkra: Muladi Barbara, Sós Nelli és Oszlánczi Szabolcs csapata – a Vízi Manók a II. helyen, Árva-Nagy Csenge, Papp Nóra és Kis Timót csapata – az TNCS az I. helyen végzett a kategóriájukban. Kis Jázmin, Rácz Esztella, és Tősér Szabina csapata is ügyesen helyt állt a mezőnyben. A gyerekek jól érezték magukat, a verseny gördülékenyen zajlott.

Hódmezővásárhely, 2017. március 23.

                                                                                                        Hegedűs Ildikó, Szilágyiné Szabó Mónika

Mese a természetben, természet a mesében

 

 

   

 

Víz világnapja- programok a környezettudatosság és a "zöld gondolkodás" jegyében

Március 22-én az iskolai programok a Víz világnapja köré szövődtek, megmozgatva és gondolkodásra késztetve kicsit és nagyot egyaránt. Szilágyiné Szabó Mónika rajz-biológia szakos tanárnő évek óta szívén viseli tanulóink környezettudatos nevelését, színes programokkal erősítve bennük az ÖKO-gondolkodást.

  A Víz világnapja kapcsán már hagyományosan az iskolai szünetekbe igyekeztünk besűríteni minél színesebb feladatokat, amelyeken keresztül a gyerekek egymással játékosan vetélkedve és segítve ismerik meg a víz fontosságát, valódi értékét és a vízhiánybó adódó globális problémákat. Előzetes feladatként minden évben plakát-versenyt hirdetünk az osztályoknak, amelyből kiállítást rendezünk az iskola folyosóját esztétikusabbá téve. A mozgásos és kreativitást igénylő feladatok is ehhez a témához kapcsolódtak, de szó szerint üde "színfoltot" jelentett az idén a különleges "moha graffiti", amelynek során az udvar igen rusztikussá kopott kerítsét igyekeztek a gyerekek ezzel a különleges és abszolút környezetbarát technikával barátságosabbá varázsolni. Ez a feladat nem pontszámokról szólt, csupán a közös munka öröméről és az esztétikus környezet kialakításáról. Reméljük ez a graffiti minél tovább megmarad emlékeztetve diákot és pedagógust egyaránt a "zöld látásmód" fontosságára.

Oldalak