Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola oldalán. Reméljük, hogy folyamatosan bővülő lapjainkon megtalálja a keresett információt!

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Klauzál utca 63.
Intézményvezető: Csuka-Ungor Edina Márta
Telefon: +36-62/222-316
Fax: +36-62/222-316
Email: iskola@klauzalgabor.hu
OM azonosító: 200 957

 

 

FriGyEs (Friss Gyümölcsök Eseménye)

Iskolánkban évek óta tartó hagyomány az ötödik évfolyamosok felsőssé avatása, ugyanis ők negyedik osztályig a Nádor utcai tagintézményünkben tanulnak, és az iskola ötlete volt sok évvel ezelőtt, hogy egy játékos, vicces délután keretén belül beavatjuk őket a felső tagozatba.

Először 4 csapatba soroltam véletlenszerűen a gyerekeket, akik a 2 osztály volt tanítónénije, illetve a jelenlegi osztályfőnökeik vezetésével különböző feladatokban mérték össze tudásukat, szerencséjüket. Az első feladat csapatnév és eskü kitalálása volt, annyi kikötéssel, hogy a csapatok kaptak néhány kulcsszót, amelyeknek szerepelni kellett az eskü szövegében. A csapatok a három tagú zsűri előtt mondták el kitalált nevüket, majd esküt tettek a felső tagozatra vonatkozóan. A második feladat váltóverseny volt, ahol a gyorsaság számított. Ezután volt csokievős feladat, ahol a kezeket nem volt szabad használni, illetve teát is kellett inni szívószállal, mégpedig extra mennyiségű mézzel ízesítve. A csapatoknak be kellett mutatniuk egy élőképet is, amit szintén a zsűri értékelt.

Az utolsó két feladat párhuzamosan zajlott. Csapatonként 3 ember kapott egy 12 kérdésből álló kérdéssort, amelyben az iskola tantermeire, folyosóira, illetve a folyosón lévő tárgyakra vonatkozó kérdéseket találtam ki, és ezekre kellett minél gyorsabban megkeresni a helyes választ. Azok, akik nem a kérdésekre próbáltak választ keresni, azoknak pedig 5 ismert külföldi, és 5 magyar dal előadóját és a szám címét kellett felismerni egy rövid részlet alapján, és leírni egy papírra.

A feladatok befejezése után a zsűrinek sikerült felállítani egy sorrendet a csapatok között, de ezen a délutánon ez csak másodlagos volt. Az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és hogy barátságosan induljon számukra a felsős élet.

A program zárásaként minden ötödikes diák és a csapatok vezetői is kaptak egy emléklapot, és a tankerület támogatásával sikerült sok-sok egészséges, friss gyümölcsöt szerezni, amit boldogan fogyasztottak el a gyerekek. Úgy láttam, hogy minden résztvevő jól érezte magát, és boldogan, élményekkel telve indultak haza.

SÜNI tábor

Iskolánkban hagyományként tekintünk azokra a napokra, amikor a legkisebbek átlépik az iskola kapuját. 2025. augusztus 26-27-én tartottuk a tanév eleji Süni táborunkat a leendő első osztályos tanulók számára. A szokások megbeszélése után hamar birtokba is vehették az iskola udvarát és játékait. A kisiskolások megismerkedtek az iskola épületével, tantermeivel, ebédlőjével, ahol az iskolás éveik első reggelijeit el is fogyaszthatták. A délelőtti foglalkozások beszélgetéssel, ügyességi feladatokkal, sportjátékokkal teltek. A gyerekek jól érezték magukat a napokban, és már barátságok is bontakoztak ki. A pedagógusok és tanítványaik igazán közel kerültek egymáshoz. A tábor során egy verset is tanulniuk kellett, melyet a tanévnyitó ünnepségen nagyon ügyesen elszavaltak. A két nap végére mindenki olyan bátorrá vált, hogy szeptember elsején boldogan és magabiztosan érkezett az iskolába.

Madárgyűrűzés

2025.09.13.-án délelőtt 9-től nagyszerű kikapcsolódásban volt részünk. A napfény, a nyugalom és a természet összhangjában, úgy tanultunk, hogy észre sem vettük. A kinttöltött idő pedig olyan gyorsan elillant, mint ha csak egy óra közi szünetre ugrottunk volna ki. Mucsi Tamás és Illikmann-né Fehér Adrienn vezetésével madárgyűrűzésen jártunk. A programot a Vásárhelyi Természetvédő Egyesület és az Magyar Madártani Egyesület szervezte a Téglagyári tanösvényhez. Az eseményen megnéztük milyen hálóval fogják be a gyűrűzésre váró madárkákat és sok információt is megtudtunk arról, mi a befogás helyes menete. A központi asztalnál Verseczki Nikoletta részletesen elmondta, majd meg is mutatta gyűrűzés csinjait binjait. Részt vettünk a madárkák elengedésében, majd sétáltunk a tó körül és ha nem is részletesen, de felfedeztük a tanösvény melletti élővilágot. 11 órára értünk vissza az iskola elé így ebédre már mindenki otthon lehetett. Várunk minden kedves sulis érdeklődőt legközelebb is.

Országos pályabajnokság Székesfehérváron

Május 28-án részt vettek diákjaink az országos, IV. korcsoportos Egyéni és váltófutó pályabajnokságon Székesfehérváron.
Pünkösti Botond magasugrásban, míg Agárdi Dorina, Kismárton Abigél (Gregus tagintézmény), Kósa Gitta és Lévai Panna a 4x100 m-es váltófutásban képviselte iskolánkat.
A váltónk a 12. helyen végzett, javítva a korábbi eredményén. Botond is szépen versenyzett.
Június 2-án, Győrben, az országos, III. kcs-os Egyéni és váltófutó pályabajnokságon is részt vettünk. Czakó Gábor 60 m síkfutásban éppen csak lecsúszva a B döntőről a 17. helyen ért célba. Gabinak is sikerült javítani a korábbi időeredményén.
Június 7-én a II. kcs-os, Országos Hárompróba Diákolimpia helyszínének Pápa adott otthont. Kiss Noémi, Dencsik Dóra és Tóth Fanni 5. osztályos tanulóink is a csapat tagjai voltak. Noémi egyéni összetettben 28. lett a több, mint 100 indulóból, a csapat pedig a 14. helyen végzett.
Noémi és Fanni a 4x100 m-es váltóban is kiválóan szerepelt, a 3. legjobb időeredmény érték el.
Gratulálunk minden országos döntőbe jutott diákunknak!