A hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola és a székkutasi Gregus Máté Tagintézmény 41 tanulója és 5 kísérőtanára 2015. május 11-e és május 15-e között ismét a Vajdaságban kalandozott, immár negyedik alkalommal. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából kiírt Határtalanul! pályázaton (HAT-14-01-0082) elnyert összegből iskolánk 1.386.400,- forintnyi támogatásból látogathatott idén a Délvidékre.
A programok az évek óta jól bejáratott forgatókönyv szerint zajlottak és összességében már több, mint 160 tanulót sikerült négy év alatt a Vajdaságba juttatni 5 napos tanulmányi kirándulásra. Mivel tanítási időben zajlanak e túrák, ezért a pályázat fontos eleme a minél több tantárgyi vonatkozás jelenléte. A humán tárgyak, a készségtárgyak és a nyelvhasználat dominanciája mellett a természettudományok is szóhoz juthattak.
Az első napon bejárták Szabadka városát és megcsodálták szecessziós épületeit a Korzón; Raichl Ferenc 1904-ben épült színpompás palotáját; a zsinagógát, , és a Zsolnay-kerámiával díszített, 73 méter magas Városházát, előtte a Zsolnay-kerámiából készült szökőkúttal. A délutánt Palicson töltötték felidézve játékos sportfoglalkozással a Vermes Lajos Achilles Sportegylete által 1878-tól rendezett „olimpiákat, majd vízvizsgálatot végeztek a kémia jegyében a palicsi tónál. Az 1949 óta működő, szecessziós hangulatú palicsi állatkertben a mintegy 60 faj 600 példánya három órán keresztül szórakoztatta a társaságot.
A második nap a testvériskolai kapcsolatok ápolása jegyében telt. A zentai Stevan Sremac Általános Iskolában öko-program gyanánt smaragd-tuját ültettek, foci- és röplabda meccseket játszottak, és megejtették a hagyománycserét: diák-prezentációkat tekintettek meg egymás iskolájáról, városáról. A harmadik napon útra keltek a Vajdaság délebbi tájai felé: Óbecsén megtekintették a Ferenc-csatornán az Eiffel cég által épített zsilipet, majd a péterváradi erőd katakombáiban kalandoztak, egy kilométert gyalogolva a föld alatt. A tanulók vaktérképen jelölték be a nap során fölkeresett helységeket, illetve kötelezően minden este naplót vezettek élményeikről.
A negyedik nap, csütörtök a torontálvásárhelyi (Debeljacsa) testvériskolával közös programokkal telt. Martinek Imre, a Mose Pijade Általános Iskola tanára szervezte számukra a napot: a hagyománycsere végeztével tanulóink sportversenyen, foci- és röplapda meccsen ismerkedhettek, valamint kötetlenebbül az iskola aulájában szervezett förgeteges diszkóban.
Debeljacsán fölkeresték a Helytörténeti Múzeumot, ahol Széchenyi Jolán tanárnő kalauzolt végig őket az 1977 óta gyarapodó gyűjteményen. Megcsodálhatták, mennyire hasonlítanak a fazekasmunkák a vásárhelyihez. A kirándulás utolsó napján Nándorfehérvárra látogattak, ahol a Duna tv stábja kísérte őket és riportban foglalta össze az eseményeket. Reméljük, jövőre ismét utazunk, új tervekkel, új helyszínekre.