Klauzál Gábor Általános Iskola - felső tagozat - Hódmezővásárhely, Klauzál utca 63.
Megnevezés:
felső tagozat
Újabb kalandok a Vajdaságban
„ DÉLVIDÉKI KALANDOK”
2017. május 15-19. között a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 41 7. osztályos tanulója vajdasági kiránduláson vesz részt. A tanulmányi kirándulásra a Határtalanul! program keretében került sor, amelyet a Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 432 000 forinttal támogat. Az 5 napos kirándulás során a Délvidék legjelentősebb városait látogatjuk meg.
1. nap
Szabadkán a városnéző sétánk keretében megcsodálhatjuk a szabadkai Nagytemplomot, a szecessziós stílusban épült városházát, a Raichle palotát. Ellátogatunk Kosztolányi Dezső szobrához is, ahol megismerkedünk életútjával és egy koszorút helyezünk el az író szobránál. Az olimpiai sétányon, majd a Palicsi tó mellett az újkori olimpiák szabadkai kezdeményezőjével ismerkedhetünk meg. A Palicsi tónál vízvizsgálatot végzünk, majd egy futóversenyt rendezünk. A délután hátralévő részében pedig a Palicsi Állatkertbe látogatunk el. Első szálláshelyünk Zentán lesz, a Royal Hotelben.
2. nap
Másnap a zentai Sremac Általános Iskolába, testvériskolánkba látogatunk, ahol iskolánk és a városunk bemutatása után közös sportolási lehetőségünk lesz a zentai gyerekekkel. Délután a Zentai Múzeum helytörténeti kiállítását nézzük meg, majd a városháza tornyából csodálhatjuk meg a várost és a tájat. Megemlékezünk az 1679 – es törökök ellen vívott győztes zentai csatáról. Koszorút helyezünk el a csata emlékhelyénél, amely a Tisza parton található. Ezután szabadfoglalkozás keretében ismerkedhetünk Zenta főterével.
3. nap
Ezen a napon elhagyjuk a zentai Royal Hotelt és elindulunk Újvidékre, ahol a buszos városnézés keretében ismerkedünk egy kicsit a”szerb Athénnal”. A Dunán átkelve a Péterváradi erődhöz érkezünk, ahol a katakombát és a múzeumot tekintjük meg. Egy hosszabb út után, mely közben megállunk azon a helyen, ahol a Tisza a Dunába ömlik, jutunk el a 3. napi szálláshelyünkre Kovacicára a Relax Hotelbe.
4. nap
Ezen a napon délelőtt Torontálvásárhelyen leszünk, ahol a torontálvásárhelyi testvériskolánk diákjai és tanárai fogadnak minket. Megismerkedünk az iskolájukkal, a helytörténeti múzeummal, a református templomukkal. Az iskola tanulóival közösen fát ültetünk, focizunk, és röplabdáztuk. Lehetőségünk lesz a testvériskolai kapcsolatokat erősíteni, barátokat szerezni. Ebéd után pedig a Szendrői várhoz utazunk, majd ismét Kovacicára, szálláshelyünkre.
5. nap
Kirándulásunk utolsó napján Belgrádra (Nándorfehérvárra) utazunk, ahol felidézzük a nándorfehérvári diadal eseményeit, főbb résztvevőit. Sétálunk a vár falai, tornyai között és megtekintetjük a várban berendezett Hadtörténeti Múzeumot. Megkoszorúzzuk a győzelem tiszteletére állított emlékművet. A várból láthatjuk a Duna- Száva folyók találkozását.
A várlátogatás után elindulunk haza felé, de útközben megállunk Nagybecskereknél, ahol egy rövid sétát teszünk a város nevezetes hídján és környékén. A Ruszanda- tavat is útba ejtjük, ahol megismerhetjük a tó legendáját.
A kirándulás során a gyerekek napi feladata lesz a naplóírás és az aktuális programokhoz kapcsolódó feladatok megoldása, amelyekért pontokat kaphatnak. A szobarend pontjai és a feladatmegoldások pontjai alapján kialakult sorrend szerint az első 10 tanuló ajándékot is kap.
Reméljük, hogy felejthetetlen szép élményekben gazdag kiránduláson vehetünk részt ezen a héten.
Mikulás buli
Nincs december Mikulás-buli nélkül! Természetesen Szent Miklós ünnepének közeledtével az osztályokon belül minden gyerek megajándékozza a másikat, de nagy várakozás kíséri a közös szórakozást is. A diákönkormányzat minden évben gondoskodik a hangulat megalapozásáról: előzetes feladatként változatos, frappáns kihívásokat állítanak az osztályok elé, amelynek tematikája az ünnepkörhöz kapcsolódik. A korábbi években voltak rövid kis előadások, különböző stílusban megzenésített Mikulás-dalok, az idén pedig az osztályoknak állóképekbe kellett belesűríteniük mindazt, amit számukra a tél és a karácsony jelent. Érdekes volt, hogy sokan elszakadtak a karácsony és Mikulás témakörtől és például volt olyan osztály, amely a disznóvágást, mint tipikus téli családi programot jelenítette meg.
Természetesen tizenéves gyerekeknél nem buli a buli diszkó nélkül, így a szokásoknak megfelelően fergeteges bulival zárult az iskolai program.
Vajdasági vendégek a Klauzálban
A hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 2016. október 13-a és 15-e között két vajdasági testvériskolájával valósított meg kulturális és szakmai programot.
A zentai Stevan Sremac Általános Iskola négy tanára és négy tanulója Barsi Anita intézményvezető-helyettes asszony vezényletével, valamint a torontálvásárhelyi Mosa Pijade Elemi Iskola öt tanára és öt tanulója, Balogi András igazgató úr szárnyai alatt érkezett városunkba október 13-án testvériskolai kapcsolatok erősítése céljából.
Az intézmények 2012 áprilisa óta, lassan öt esztendeje állnak szoros kapcsolatban egymással. Az érintkezés, tapasztalatcsere évente egy-két alkalommal valósul meg személyesen, egyre szélesebb körét vonva be az együttműködésbe a tantestületeknek, gyerekeknek.
Barátaink, vendégeink délutáni városnézések keretében ellátogattak a városháza dísztermébe és tornyába, az ótemplomba, valamint Dr. Cserjés Katalin tárlatvezetésével az Alföldi Galéria Őszi Tárlatát tekinthették meg.
A találkozó elsődleges célja a szakmai tapasztalatcsere volt, így kedves vendégeink mind az alsó, mind a felső tagozaton óralátogatások révén szerezhettek tapasztalatokat arról, hogyan is működik iskolánk a mindennapokban.
Mind az alsó, mind a felső tagozaton hangsúlyos szerepet kaphatott a KIP-módszer, a komplex instrukciós program, amelyet iskolánk jelenleg éppen elsajátít. Emellett a kooperatív módszer és az IKT használat sem merült feledésbe, ezek már beépültek évekkel ezelőtt az oktató munkánkba. A hospitálásokat követően szakmai megbeszélések zajlottak, melyek a visszajelzések szerint mindannyiunk számára hasznos tapasztalatokkal szolgáltak. Sok ötletet, ihletet meríthettünk, meríthetünk ezekből az eszmecserékből.
Az éjszakákat, szintén a hagyományokhoz híven a mártélyi Bodnár Bertalan Oktatóközpont szállásán töltöttük, vacsorával, sétával, hosszas esti beszélgetésekkel fűszerezve, amelyek már nem kizárólag szakmai kérdésekre irányultak.
Bízunk benne, hogy mindenkinek kellemes és egyben hasznos is volt e találkozó és hogy hamarosan ismét együtt lehetünk a határon túl avagy innen.
Begurultak a felső tagozatba a "kisdinnyék"
Negyedik alkalommal került megrendezésre az „ötödik osztályosok beavatása” a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában. Az alsó-felső tagozat közötti átmenetet segítő program keretében vidám vetélkedőt szervezünk az ötödikes diákoknak. A cél a kisdiákok szorongásának leküzdése, a felső tagozatos életbe való bevezetése. A csapatokkal vetélkedtek a volt tanítók és az új osztályfőnökök, pótosztályfőnökök és a rendezvényre meghívást kaptak a szülők is. A hagyományoknak megfelelően csapatnév választással kezdődött a program, majd frappáns csatakiáltást kellett versbe szőni. A lekvároskenyér evő verseny, az élőkép és egyéb izgalmas versenyszámok során feloldódtak a kezdeti gátlások és igazi csapatként vtélkedtek a kisdiákok. A program zárásaként a csapatok 1-1-dinnyét kaptak jutalmul, ami a nagy hőségben csillapította a versenyzők szomját. Az első helyezést az 5.a osztályosok SZUPER A-sok csapata érte el, de ennek a délutánnak valamennyi résztvevő nyertese volt. A gyermekeknek személyre szabott ajándékkal is kedveskedtek a szervezők.
Tanévkezdéssel kapcsolatos tudnivalók
A 2016/2017-es tanév lassan megkezdődik. A legfontosabb információk a következők:
Pótvizsga időpontja: 2016. augusztus 25. csütörtök 8.00-tól
Tanévnyitó: rendhagyó módon a Nádor utcai tagintézményben lesz, a tanév első tanítási napján, szeptember elsején, 8 órai kezdettel, de kérünk mindenkit, hogy lehetőleg az ünnepség előtt legalább negyed órával érkezzen meg a helyszínre. Megjelenés a hagyományoknak megfelelően ünnepi öltözetben.
Tankönyvosztás: A korábbi évekhez hasonlóan mindenki a saját tagintézményében, szeptember 1-jén veheti át és előre láthatóan ezen a napon kerül sor a tankönyv-csekkek kiosztására is.
Az első két tanítási napon osztályfőnöki órák és projekt megvalósítás lesz (Tanulás-tanulása és Továbbtanulás modul), ezért ezekre a napokra elegendő tolltartót és egy füzetet hozni.
A Mozanaplóhoz tartozó ellenőrzőkönyv ára 350 Ft.
Minden kedves diákunknak sikeres tanévet kívánunk!
Év végi izgalom és öröm: vizsga, bankett és ballagás
A 2016/2017-es tanév a hagyományoknak megfelelően zárult: vizsgákkal és ünnepléssel. Június 6-7-8. között zajlottak a nyolcadikosok vizsgái matematika, magyar, történelem és idegennyelv tantárgyakból. A vizsgák során az érettségihez hasonlóan tételek alapján kellett a tanulóknak felkészülniük az adott tantárgyból, majd írásban és szóban kellett számot adni tudásukról. A tételek vázlatosan ugyan, de a felső tagozat legfontosabb tananyagrészeire koncentráltak, így a gyerekek egy megalapozott, átfogó tudással kezdhetik meg középiskolai tanulmányaikat.
A bankett és ballagás megszervezése és kivitelezése hagyományosan a hetedik évfolyamosok feladata, akik az idén is kitettek magukért. A bankett során vendégül látták a nyolcadikos diákokat és az őket éveken keresztül nevelő tanítókat és tanárokat, majd vidám táncolás és érzelmes ölelések között már ráhangolódtak a végleges búcsúra.
A ballagás ünnepélyes pillanatai mindig szívszorítóak, hiszen a gyerekek életüknek leghosszabb és legfontosabb éveit töltik az általános iskolában: kisgyermekként érkeztek, majd szinte felnőttként távoznak tőlünk. A búcsúbeszédek után került sor a könyvjutalmak és dicséretek kiosztására. A legmagasabb rangú elismeréseket két ballagó diákunk kapta: Kürtösi Viktor 8.a osztályos tanuló nyolc éven keresztül elért kitűnő tanulmányi eredményéért és sportversenyeken, különösen a vízilabda és úszás terén elért kimagasló eredményeiért Tantestületi Dicséretet kapott, Virág Balázs 8. b osztályos tanuló nyolc éven keresztül elért kitűnő tanulmányi eredményéért, valamint a Diákönkormányzat vezetőjeként végzett kiemelkedő közösségi munkájának értékeléseként elnyerte a Klauzál-díjat.
A ballagási ünnepség legmeghatóbb és leglátványosabb része, amely már több, mint egy évtizedes hagyomány iskolánkban, amikor a nyolcadikos diákok és osztályfőnökeik jelképesen elengednek egy-egy léggömböt, így vesznek búcsút az öreg épülettől, pedagógusaiktól és kezdik meg életüknek egy újabb szakaszát.
a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában
(6800 Hódmezővásárhely, Nádor u. 35.)
tartandó
MOZ”I”ZOM
című pályázat
Megnyitójára.
Témahéttel zártuk a tanévet
2016. június 12-14. között „Határainkon innen és túl” címmel témanapokat szerveztünk a felső tagozaton. A program keretében az 5. osztályos tanulók az Alföld, a 6. osztályosok a Dunántúl, a hetedikesek a Felvidék, a nyolcadik osztályosok Erdély tájegységet dolgozták fel. A gyerekek osztálykeretben tantárgyakhoz kapcsolódóan ismerkedtek a tájegységek kialakulásával, történelmével, művészetével, hagyományaival, gasztronómiájával.
A csoportok készíthettek utazási ajánlásokat, tervezhettek kirándulásokat, táborokat az adott tájegységre vonatkozólag. A program keretében előtérbe került a komplex személyiség és közösségfejlesztés. Az információkererés és feldolgozás során az IKT eszközöket használták. Délutánonként kézműves, játék és sportfoglalkozásokon vehettek részt a diákok.
Rácz Jánosné
programfelelős
NTP-KKI-B15-0038-as számú MOZ"I"ZOM című pályázat Zárórendezvény
MOZ”I”ZOM PÁLYÁZAT ZÁRÓRENDEZVÉNYE
2016. május 30-án a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában az NTP-KKI-B15-0038-as azonosító számú MOZ”I”ZOM című pályázat zárórendezvényére került sor. Az intézmény 1 200 000 Ft összegű támogatást nyert el.
A rendezvény vendégei voltak Balázs József Úr a hódmezővásárhelyi KLIK megbízott igazgatója, az Intézményi tanács elnöke: Mészáros Antal úr, az Intézményi tanács tagjai: Molnárné Kecskeméti Rita képviselő asszony, Strang Gézáné az SZMK elnöke, Gajda Attila a Nemzeti Tehetséghálózat mentora, a pályázatban részt vevő gyermekek és azok szülei, testvérei, az intézmény vezetői és pedagógusai, és a Visszhang utcai Olvasókör vezetője: Zsarkóné Sánta Zsófia és annak tagjai. Több, mint 60 fő vett részt a rendezvényen.
A zárórendezvény programja:
1.Juhász-Nagy Istvánné igazgató asszony köszöntője és megnyitó beszéde
2.Csuka-Ungor Edina és Fekete Olga tanítónők beszámolója a pályázatról
3.MOZ”I”ZOM híradó az operatőrök előadásában
4.Hipp-hopp bemutató, a pályázat egyik produktuma
5.Vendéglátás
A zárórendezvény célja az volt, hogy bemutassák az egy év munkáját, amit a pályázat kapcsán végeztünk. Az igazgató asszony beszéde a tehetséggondozás fontosságáról szólt, Megemlítette az intézményben folyó tehetséggondozó munkát és elmondta, hogy immár harmadik alkalommal nyert az intézmény az NTP pályázatokon.
Az igazgató asszony beszédét egy kivetítéssel egybekötött beszámoló követte a pályázatban megvalósult programokról, a két megvalósító személyében:
„Miért MOZ”I”ZOM?
A pályázatban a testi-kinesztetikus és a térbeli vizuális kompetenciaterületek fejlesztését céloztuk meg. A testi kinesztetikus terület a pályázatban a táncot jelenti, a térbeli vizuális az operatőrködést. Pálné Molnár Csilla kolléganőnk rögtön talált asszociációt a két területre, és így lett a pályázat címe: MOZI, mint az operatőrködés produktuma és IZOM, mint a mozgás alapja.
Intézményünk életében mindig jelen volt a tánc. Jelenleg néptánc és hipp-hopp táncot is tanulnak a gyerekek. Így a tánc, mint kedvelt mozgásforma magától értetődően adódott. Tovább gondolkozva, meg szerettük volna szólítani a modern kor gyermekét is, kiindulva abból, hogy a digitális világ mennyire vonzó számukra. Így született meg a két csapat, a táncosok és az operatőrök, 10-10 fővel.
A pályázat felépítésekor fontosnak tartottuk, hogy először az alapokkal ismertetjük meg a gyermekeket mindkét esetben. Erre a három napos tábor adott kiváló lehetőséget. Itt megismerkedtek a gyerekek a tánc különböző stílusainak alapjaival és a mozgókép kialakulásával. Mindkét esetben tapasztalat szakemberek segítségével.
Célunk az, hogy minden tevékenységet közvetlen közelről, saját maguk tapasztaljanak meg, próbáljanak ki, és utána természetesen alkossanak meg. A tervezett kirándulások is a tapasztalatszerzés fontos állomásai. A színház- és mozi látogatások alkalmával testközelből érzékeljék, hogy a való életben miként zajlik egy táncpróba, azt milyen módon viszik színpadra és milyen digitális eszközök segítségével színesítik az előadást, majd miként kerül az digitalizált formába. A felsőoktatási intézmények látogatásakor az volt a cél, hogy lássák, milyen intenzív tanulási folyamatnak az eredménye az, hogy valakiből profi, képzett táncos, illetve operatőr váljék, hogy a gyermekek betekintést nyerjenek az iskola képzéseibe, hogy miként válhat belőlük "jó táncos és kiváló operatőr".
Az intézményi keretek között megvalósítandó programok során az iskola mindennapjaival kapcsolatos programok megörökítését tűztük ki feladatul, és természetesen a táncos csoport próbáinak digitális megörökítését. A mozgókép vonalon folyamatosan szakember segítsége állt a rendelkezésünkre, mert a digitális világ olyan komoly szakértelmet igénylő feladatait ismerhetjük meg, ami a pedagógus és a gyermek számára is még ismeretlen (világosítás, digitális anyag megvágása).
Kiemelt célunk, hogy az intézményünkbe járó táncban és digitális kultúrában tehetséges diákok képességei tovább fejlődjenek. A tánc és a digitális eszközök kezelése számukra már ne kihívás legyen, hanem készségszinten épüljön be a mindennapjaikba. Nyitottak legyenek az újra, merjék vállalni önmagukat akár a színpadon, akár a kamera mögött. Majd zárásként egy színvonalas hipp-hopp produkciót állítsunk össze, mely az iskolai bálon bemutatásra kerül, és ezt a produkciót digitálisan rögzítsük.
Az operatőrök csapatába olyan tehetségígéretek kerültek be, akik rendelkeztek már minimális tapasztalattal a digitális eszközökről, és nyitottak voltak az újra, szerettek volna fejlődni ezen a területen. Vállalták, hogy az iskolában lévő tabletek segítségével, elsajátítják mindazt a tudást, ami ahhoz szükséges, hogy jó minőségű felvételeket készítsenek. A pályázat során állandó segítőnk volt a Városi Televízió operatőre: Kiss János Tibor.
A táncos csoportba azon gyermekek kerültek bele, akik szeretnek táncolni és szeretnének is ezzel komolyabban foglalkozni (verseny), valamint akiknek a mozgáskultúrájuk megfelelő a képzésekhez. Ritmusérzékük és mozgáskoordinációjuk fejlett. Nagy segítségünkre volt: Móczó János társastánc oktató, Iván Gerda moderntánc tanár, illetve Fekete Mercédesz balett művész
Igyekeztük segíteni a gyermekeket a pályázat során abban, hogy ne csak másolják az általuk látott mozgásformákat, felvételeket, hanem ők is alkotókká váljanak a tánc és a filmfelvétel terén egyaránt. Legyenek képesek egy új megszületésében aktívan részt venni. Ezért kiemelt szerepet kapott a kreativitás fejlesztése és a tanulókban az igény arra, hogy ötleteitek merjék megmutatni.”
A továbbiakban részletesen beszámoltak a kirándulásokról és a rendezvényekről:
„A 3 napos tábort a mártélyi Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontba terveztük. A márciusi árvíztől megijedve beljebb vittük a helyszínt, így az Erdei Iskolát választottuk.
A 3 napos táborban az alapokkal kezdtük. Ők maguk „gyártottak” mozgóképet egyszerű papírtechnikával. Beszélgettünk a mozgókép történetéről. Szakember segítségével elemezték a már elkészült felvételeket. A pályázatban vállaltuk, hogy minden iskolai rendezvényről készítünk felvételeket. A kis operatőrök nagyon lelkesen készítették a felvételeket, keresve a legjobb beállításokat. A későbbiekben már figyelve a tanultakra. Így a táncosok minden próbájáról felvétel készült.
A táncosok kiváló szakemberek segítségével elsajátíthatták a társas- és a moderntánc alapjait. Igyekeztünk segíteni a gyermekeknek, hogy ne csak másolják az általuk látott mozgásformákat, felvételeket, hanem ők is alkotókká váljanak. Kiemelt szerepet kap a kreativitás fejlesztése és a tanulókban az igény arra, hogy ötleteitek merjék megmutatni.
Az 1 napos tanulmányi utunk Kecskemétre vezetett a Rajzfilmmúzeumban, ami nagyon elvarázsolta a gyerekeket. A 3 napos tábor során már megismert technikákat is viszont láthatták. Megmutatták nekik, hogy hogyan kerül a mesefilm a papírról a filmvászonra. milyen sokrétű és aprólékos munkával és már teljesen digitálisan. Majd a Kecskeméti Katona József Színházba látogattunk, ahol megnéztük az Óz a nagy varázsló című musicalt. Az operatőrök a világítást figyelték, majd megleshették, miként rendezik át a színpadot a következő előadásra, azaz bekukucskálhattak a kulisszák mögé.
A táncosok a színpadi mozgást, koreográfiát és a táncot vették szemügyre. Megfigyelték, hogyan használják ki a színészek a teret a színpadon, hogyan alkalmazkodnak egymáshoz, hogyan rögtönöznek egy váratlan helyzetben.
A 2 napos tanulmányi út egyik napján az operatőrökkel a Színház-és Filmművészeti Egyetemet látogattuk meg. Itt tényleg élőben láthatták és tapasztalhatták meg az operatőrök munkáját. Hatalmas élmény volt a gyerekek számára igazi filmstúdiót látni, kipróbálni az igazi kamerákat és a vágóasztalon tevékenykedni. Megnézhettek egy olyan stúdiót is, ahol a hangokat készítik a filmekhez. Meghallgatták, hogyan hangzik a film, ha csak effektek, ha csak a beszéd, ha csak a háttérzajt hallatszik. Teljesen elvarázsolta őket a filmes világ. Meghatározó élmény részesei voltak.
A budapesti kirándulás alkalmával Magyar Táncművészeti Főiskola falai közé nyertünk betekintést. Az iskola rövid ismertetője után egy lebilincselő előadást nézhettünk meg, miként alakult a moderntánc a 20-as évektől napjainkig. A hihetetlenül tehetséges fiatalokat nyitott szájjal csodálták a gyermekek.
Délután megnéztünk egy balett órát. Két részre oszlottunk, ugyanis a kislányok egy lány balett órát, a fiúk pedig egy fiú balett órát tekintettek meg. Döbbenten figyelték, hogy milyen hatalmas fegyelem van az órán, a „még megszólalni sem lehet” mondat mindegyik gyermek szájából csodálkozva hangzott el. Örömmel tapasztaltuk, hogy volt olyan a tehetségpalánták között, aki érdeklődést mutatott a balett iskola iránt. Nem zárkózott el a számukra idegen mozgásformától.
Másik utunk Szegedre a Belvárosi moziba vezetett. Itt bemutatták a vetítőtermet a hatalmas digitális vetítőgéppel, és megismertették a gyerekeket a működésével. A mozi történetét is meghallgatták. A napot az Angry Birds című mesefilm megtekintésével zártuk.
A gálára történő felkészülés heti rendszerességgel történt. A próbákon a gyermekek a kreativitásukat is belevitték a produkcióba. Ezért nagy öröm volt számukra, hogy részesei lehettek egy közös műsor megvalósításában, értékes ötletekkel gazdagították az előadás színvonalát. Visszanézve pedig büszkeséggel töltötte el őket, hogy egy hatalmas színpadon vastapssal hálálták meg a sok-sok kitartó munkát. Így a saját személyiségük is változott.
Fekete Mercédesz balett művész óráján a gyermekek megtanulták a pozíciókat, a helyes testtartást, a spiccet, a nyújtás fontosságát.
Iván Gerda moderntánc tanár egyik edzésére is ellátogattunk, ahol a gyermekek egy új koreográfiával ismerkedhettek meg. Az óra végére sikerült felszabadultan táncolniuk, ugyanis addigra megszokták az ismeretlen közeget. Szerencséjükre, egy hasonló korú táraságban táncolhattak. Az óra végén megmutatták a rutinos táncosok, hogy milyen koreográfiákat tudnak. A gyerekek ámulattal nézték őket. Látták a kitartó munka gyümölcsét.
A táncosokkal a Kankalin néptáncegyütteshez látogattunk el. A foglalkozás a népi játékokkal kezdődött. Két részre szedték a gyerekeket és váltóversenyt játszottak. Különböző egyensúlyozós eszközökkel kellett a gyerekeknek járkálniuk. (gólyaláb, üveg)
A bevezető játék után egy divatbemutatót láthattunk. Megszámolták a fiatalok a lányok alsószoknyáit.
Ezután következhetett a tánc. Nagy kört alakítottak és a zene ritmusára kezdték járni a különböző nemzetiségek táncait. A foglalkozás végén elárulták a kis tehetségígéretek, hogy érdekes volt ez a mozgásforma, de nagyon jól érezték magukat.
A próbák során az operatőrök feladata a digitális rögzítés volt. Amikor csak tudtak, jelen voltak és minden fontos mozdulatot megörökítettek. Nagyon sok és vicces felvétel készült.
A foglalkozásokat rendszeresen tartottunk. Az operatőrök megtanulták a helyes felvételkészítés menetét, hova és hogyan álljanak, hogy jó szögben készüljön a felvétel. A vágás technikájával a VTV és a főiskola szakembereinek segítségével ismerkedtek meg a gyerekek. Miután voltak mát felvételeink, visszanéztük azokat és elemeztük, mit csinálnának másképp.
A táncosokkal a próbákon megtanultuk a koreográfiát. Kiválasztottuk a zenét, mely gyorsnak bizonyult, ezért lelassítottuk arra a tempóra, amely számukra kényelmes, de egyben kihívás is volt. A zene többszöri meghallgatása után, már könnyebb volt a tempóra táncolni, tudták melyik szóhoz milyen mozdulat tartozik. A siker érdekében folyamatosan próbáltunk, próbáltunk és próbáltunk.
Az operatőrök egyik kedvenc helye a Városi Televízió épülete volt. Több alkalommal is látogatást tettünk ott. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy kipróbálhatták itt is a nagy kamerákat, hogy a bemondói székbe ülve rögzítve lett bohóckodásuk a társaik által. Látták hogyan készül felirat a híradóban, micsoda élmény súgógép segítésével híreket olvasni. A későbbiekben megnézhetik és meghallgathatják rövidhírekben, hogy operatőreink milyen élményekkel gazdagodtak a pályázat során.
A táncosok produktumának digitális rögzítése is a feladataink közé tartozott. Folyamatosan keresték a legjobb kameraállást, figyeltek arra, hogy ne legyenek útjába senkinek és főleg ne beszéljenek felvétel közben, ami talán a legnehezebb dolog volt.
Köszönetet szeretnénk mondani:
-azon szakembereknek, akik nagy örömmel foglalkoztak a gyerekekkel és lehetőséget láttak abban, hogy minél fiatalabb korban elültessük a tehetség magocskáit,
-a szülőknek, hogy gyermekeiket elengedték a kirándulásokra, ránk bízták őket,
-a vezetőségnek, hogy támogatták a pályázat sikeres megvalósítását, ha szükséges volt koordinálták a munkánkat,
-a kollégáknak, hogy rugalmasak voltak, ha próbáról volt szó, vagy foglalkozásokról,
-és nem utolsósorban a gyerekeknek, akik végig együttműködve, lelkesen vettek részt a programokon és foglalkozásokon.”
Az operatőr palánták összeállítottak egy olyan „Híradót” ahol beszámoltak a pályázat során átélt élményeikről, kilépve a kamera mögül és átkerülve a másik oldalra.
A felvételnek két fontos momentuma is volt. Az egyik az, hogy a kis operatőrök elbújva a kamrák mögött nem tudták igazán megmutatni magukat, így most elmondják élményeiket a kamerának. A másik ok, amiért készült ez a felvétel, az az, hogy újra pályáztunk és az új pályázatban a kamera másik oldalának a megismerése a cél, tehát a riportereké és a bemondóké. A táncosoknak a színpadi mozgás és a musicalek világába történő betekintést tűztük ki célul. Bízunk az új pályázat sikerében!”
Zárásként a hipp-hopp táncosok bemutatóját tekinthette meg a közönség, ami a pályázat egy másik produktuma lett.
A tánc végén az operatőrök is felvonultak a Visszhang utcai Olvasókör színpadára és a közönség vastapssal köszönte meg a bemutatókat.